Legmerészebb álmainkban sem gondoltunk volna ekkora sikerre, mikor május végén meghirdettünk „Barátom a Fa” rajzversenyünket. Hisszük, hogy egy közösség csak az összefogás erejével juthat előre, ezért már régóta gondolkodtunk azon, milyen formában tudunk a saját közösségünk hasznára lenni. Azt tudtuk, hogy mindenképpen a gyerekeknek szeretnénk örömöt szerezni, majd jött az ötlet, hogy kisvállalkozásként a saját termékeinket ajánljuk fel a szigethalmi és szigetszentmiklósi óvodáknak. Jó apropónak tűnt a Madarak és Fák napja, ezért rajzpályázatot hirdettünk az óvodáknak, és kértük, hogy a kicsik rajzolják le, mit jelent számukra a fa.
Nem sokkal az után, hogy meghirdettük a versenyt, özönleni kezdtek a kis művészek szebbnél szebb művei: összesen 31 pályamű érkezett be, ami rendkívül nagy szó, ha megnézzük a versenykiírást. Egy óvodai csoport ugyanis legfeljebb két rajzot küldhetett be. Szerettünk volna duplán esélyt adni az óvodáknak: a beérkezett alkotásokból a zsűri kiválasztotta az általa legszebbnek ítéltet, de a pályaművek részt vettek Facebook oldalunkon egy közönségszavazáson is.
Legnagyobb örömünkre az egyik felajánlott nyeremény Szigethalomra, a másik játék Szigetszentmiklósra kerül majd, így mindkét település nyert. A háromtagú zsűri, vagyis Fáki László, Szigethalom és Szabó József, Szigetszentmiklós polgármestere, illetve a szakmai szempontokért felelős Lakatosné Sárkány Júlia, a Szigetszentmiklósi Alapfokú Művészeti Iskola vezetője szoros versenyben Gergényi Anna és Antal Antónia elképesztően kifejező rajzát hozta ki győztesnek. A kislányok a szigethalmi Négyszínvirág Óvoda Sárga tagóvodájának nyertek egy négyszemélyes mérleghintát. A közönségszavazáson a legtöbb lájkot a 7 éves Gurbán Dorka Örök barátság című, kivételes szépségű rajza kapta. Így a felajánlott mókuskerék a Napsugár Óvodába kerül majd hamarosan.
Köszönjük minden apróságnak a szép rajzokat, hálásak vagyunk azoknak az óvónéniknek a lelkesedésért, akik segítették a kicsiket az alkotásban. És köszönjük a szülőknek, családtagoknak, minden szigetszentmiklósi és szigethalmi polgárnak, hogy szavazatukkal hozzájárultak az óvodák gyarapodásához. Külön öröm számunkra, hogy két óvodának is segíthetünk eszközeinkkel, mert titkon ez volt a célunk. Már alig várjuk, hogy a nyári szünet után a kicsik birtokba vehessék új játékaikat!