Megvalósíthatjuk álmai játszóterét?

Egy játszótér a család kertjének meghatározó eleme. Arra azért a tervezésnél érdemes odafigyelni, hogy a kicsiknek maradjon tere kiélvezni a játszótér nyújtotta lehetőségeket. Ha hozzánk fordul már a tervezésnél, akkor ezen kívül abban is segítünk, hogy gyermeke korának megfelelő elemekből álljon össze a játéktér. Mivel bútorainkat, tornyainkat, játszótereinket mi magunk állítjuk össze, így rugalmasan tudjuk kezelni a stílusra vonatkozó igényeket is.

Az akác rönkökből épített játékok rusztikus megjelenése erőt, megbízhatóságot sugároz, és kicsit minket is visszarepítenek gyerekkorunk emlékei közé. A fa természetes vonalaiban megelevenednek a nagyi kerítései, a vidéki nyarak. A lecsiszolt rönkök színe választható, sőt ha bunker kerül a torony alá, annak falán a kedvenc mesefigura is viríthat.

Kajla Desing-nal készült játszótereinket a kicsik imádják. A bohókásan csálé vonalvezetés, a játékos formák megmozgatják a fantáziájukat. Épp mivel a saját „egyeneseiket” látják viszont a játszótéren, érzik otthon magukat benne. A választott színtől függ, hogy kislányos vagy kisfiús a játszótér, de ráerősíthetünk erre díszítő festéssel is.

A Design by Heart – ahogy a neve is mondja, szívből jövő design, a szeretet ölt testet benne. Ördög Nórával közösen született meg az első Design by Heart játszóterünk. Nóra – megtapasztalva, hogy gyermekei mivel játszanak szívesen – már konkrét elképzelésekkel érkezett. Szíve megsúgta neki, hogy minek örülnének csemetéi a legjobban. Az Ő ötletei és a mi tapasztalatunk alapján forrta ki magát végül mind funkciójában, mind pedig designjában a ház stílusához illő, játékos, mégis elegáns kerti játszótér. A közös tervezésben a gyerekek igényeinek ismerete és a szakmai tapasztalat eredményezte azt, hogy a játszótér mérete arányaiban csak hozzátesz a kert megjelenéséhez, viszont elég teret is biztosít a kicsiknek. A család minden szabad percét a kertben tölti, közösen. És végül is ez az, amit a gyerekek a legjobban szeretnek, ez az, aminek a szülők a legjobban örülnek.

Arra törekszünk, hogy bármilyen felmerülő igényt kielégítve a kicsik a nekik legjobban megfelelő játszóteret, játékot kapják!

Tervezzen előre a Rönkfavilággal!

Sokszor gondolkozott már, hogy befektet egy magánkerti játszótérbe gyermekeinek, de mindig visszalépett az ötlettől? Soha nem késő elkezdeni a tervezést, hiszen mind tudjuk, milyen gyorsan telnek a napok és a hetek. Pillanatok alatt visszatér majd a jó idő.

Amennyiben belevágna, összegyűjtöttük Önnek, hogy mikre érdemes odafigyelni. Ne feledje, hogy hozzánk bármikor fordulhat bizalommal.

  1. Vegye figyelembe a rendelkezésre álló hely nagyságát!

Nem feltétlen jó választás, ha az egész kertet elfoglalja a játszótér, hiszen akkor a kicsik nem tudnak szaladgálni, nem lesz elég hely a játékra. Mi tudunk segíteni ebben is: felmérjük a kert méretét és ajánlatot adunk, hogy mekkora játszótér lenne az ideális hozzá.

  1. Tartsa szem előtt a lurkó életkorát!

Az, hogy mennyi idős a kicsi, meghatározza hogy milyen elemekből épüljön fel a játszótér. Például, hogy szükség van- e homokozóra, mekkora legyen a csúszda vagy a vár mérete. Legyen mászóka, vagy hinta, esetleg ha már hintánál tartunk, milyen hinta legyen. Kérdezzen bátran, a tervezés alatt ez a legfontosabb!

Szerencsére mi nem ragaszkodunk a megszokott formákhoz, elengedheti a fantáziáját és teljesen a saját és gyermeke igénye szerint építheti fel a játékra szánt teret! Ön választhatja meg a designt, színeket és és magát az építményt is, mi pedig megvalósítjuk!

  1. Amire nem kell odafigyelnie: a biztonság!

Mi gondoskodunk arról, hogy a játszótér megfeleljen a biztonsági előírásoknak, Önnek ezen nem kell aggódnia!

Reméljük, hogy most már nincs semmi, ami visszatartaná attól, hogy elkezdje tervezgetni gyermeke játszóterét!

Miért éri meg egy saját játszótér?

saját játszótérEgy saját játszótér mindenkinek nagy élmény! Az egyszeri anyagi beruházással szemben csak előnyei vannak, nem csak a gyerek, hanem a szülő számára is. A szakemberek szerint sokszor többet adunk a gyermekeinknek, ha hagyjuk őket szaladgálni, mozogni, mint ha a szorgalmi házi feladatokat is megcsináltatjuk velük. Használjunk ki minden alkalmat a mozgásra, nem kell ennek mindenképp szervezett (és fizetett) foglalkozásnak lenni, a legkézenfekvőbb megoldás a játszótér. A szabad levegőn való mozgás előnyeit nem kell hosszan ecsetelni, hiszen utána jobban alszik a gyerkőc, javul az étvágya, és kiegyensúlyozottabb is lesz.

Játszóterezés közben a gyerekek számtalan területen fejlődnek. A hintázásnak köszönhetően például elsajátítják a téri tájékozódást, emellett fejlődnek az izmaik és megtanulják koordinálni azokat. Ennek következtében alakul ki a finommotorika, amelynek jó működése az írástanulás elengedhetetlen feltétele. A csúszdán való lecsúszás a mélység és a magasság észlelésével segíti a téri tájékozódást, a lent- fent, jobbra-balra viszonyfogalmak kialakulását, amelyek az írás-olvasás megtanulásához szükségesek. saját játszótér

A mászókák, mászófalak rendkívül sokoldalú fejlesztő eszközök. A mászás során előre meg kell tervezni a mozgást, ami jó hatással van a logikai gondolkodásra. Javul az egyensúly, pontosodik a szem-kéz, szem-láb koordináció, de javítja az észlelést, a figyelmet, segíti az idegrendszer érését. A homokozóban való játék a tapintás révén fejleszti a taktilis észlelést, ami kihatással van a későbbi társas kapcsolatokra, de még a matematikai gondolkodás fejlődésére is.

saját játszótérEgy gyermek számára a kert a fantázia birodalma. Lovagvár a kert végében, amelyet a képzeletbeli gaz ellenfél megrohamoz, és csak a hős várkapitány mentheti meg a családot. Vagy Csipkerózsika kastélya, ahol a hercegnő hős megmentőjére vár. A számtalan mozgáslehetőség mellett kerti váraink szerepjátékok állandó kellékei is, amelyekkel minden gyermek kiélheti gazdag fantáziáját. Ha pedig már unatkozik egyedül, akkor hívjuk át a barátokat, mert velük még szórakoztatóbb kalózhajósat játszani a nagy játszóvárban, vagy berendezni a kis tornyot hercegnős kastélynak.

Egy saját játszóvárnak megvan az az előnye is, hogy csupa olyan játékot tartalmaz, amelyet csemetéinkkel együtt mi válogatunk össze, tetszés szerint, ahogy Ördög Nóriék is tették. A Design by Heart játszóvár azóta is nagy kedvenc  a Nánási gyerekeknél, imádnak közösen hintázni a nagy fészekhintában, vagy elbújni a szülők elől a zárható kuckójukban!

 

 

Street workout park-építés? A Rönkfavilág ilyet is tud!

Sokan hiszik azt, hogy a játszótérépítés kizárólag a gyerekeknek szánt eszközökre korlátozódik, pedig ez koránt sincs így. A felnőtteket ugyanúgy sújtja a mozgáshiány, és ha nem is ugyanolyan mértékben, mint a gyerekeknek, de nekik is szükségük van a mozgásra.

Állami szinten nagyon sokat tesznek azért, hogy felhívják a figyelmet az elhízás veszélyeire, hiszen az annak következtében kialakuló betegségek komoly népegészségügyi problémát jelentenek.

És hogy mi lehet a megoldás? Street workout park-építés! Egyre több önkormányzat használja eszközként az elhízás elleni harcban, egyre több parkban, játszótér mellett láthatunk felnőtt játszóteret, úgynevezett street workout parkot. Nem is csoda, hiszen egy ilyen parknak csak előnyei vannak! A kültéri fitnesz park vagy street workout park minden korosztály igényeinek megfelel, hiszen eszközeink olyan sokfélék, hogy a rendszeresen sportolóktól a nyugdíjasokig mindenki megtalálja az edzettségi szintjének megfelelő eszközöket. De ha valaki csak nyújtani akar, arra is találni megfelelő „játékot” a kínálatban.

Street workout park-építés

Kültéri fitness eszközeink azoknak szólnak, akik nem mozognak rendszeresen, esetleg még ismerkednek a testedzéssel, netán valamilyen mozgásszervi problémával küzdenek. Az eszközeinkkel végezhető stretching jellegű edzés javítja az ízület mozgathatóságát, hajlékonyságát. Van köztük olyan, amely a derék, a csípő átmozgatására alkalmas, de olyan is, amely a felső végtagok ízületeinek rehabilitálására, kíméletes átmozgatására szolgál.

Street workout termékeink már komolyabb edzésre nyújtanak lehetőséget. Az eszközök olyan változatos, fantáziadús edzést tesznek lehetővé, amely sokoldalúan fejleszt, izmot épít, karcsúsít és erőnlétet ad. Vonzerejük abban is rejlik, hogy ingyenesen és szinte bármikor elérhetőek, nincsenek időkorlátok a használatot illetően.

Hívjon minket, örömmel állunk közületi partnereink szolgálatára, az elmúlt években nagy tapasztalatot szereztünk street workout park-építésben is!

Design by Heart: az optimális kerti játszótér!

Az otthoni kerti játszótér rengeteg előnnyel rendelkezik. Amellett, hogy gyermeke egész nap kint lehet a levegőn, fejleszti a kreativitást, segítheti a mozgás és a motoros észlelés elsajátítását is. Kisebb-nagyobb sérülések megszerzése után a lurkó még akár meg is tanulhat odafigyelni magára, okulni a kudarcokból, felállni és újra megpróbálni felmászni arra a mászófalra, ahonnan az előbb lehuppant.

Az egyik legnagyobb előny, ha a Rönkfavilágot választja, hogy velünk személyre szabott játszótér épülhet a kertben: a saját gyermekei igényeit felmérve, az Ön ízlésének megfelelő kivitelben. Természetesen a gyártás mellett a telepítésben is segítünk. Azt mondani sem kell, hogy az örömszerzés mellett a biztonságra is kiemelt figyelmet fordítunk, hogy ne kelljen aggódni a kicsi épsége miatt.

mászófal gyerekeknek

Így találtunk egymásra Ördög Nóriékkal is, ahol közös gondolkodást és tervezést követően Micinek és Vencinek készítettük el az első Design By Heart játszóvárat. Az első lépésektől együttműködve valósult meg a teljesen egyedi játszótér, amit még színében is a házhoz igazítottunk, hogy teljes legyen az összhang.

Maga a fa játszótér több izgalmas elemet is tartalmaz. Az alapja egy torony, amihez egy létrát és egy mászófalat kértek Nóriék. A vár aljában egy kuckó van kialakítva, amit kajla stílusú falakkal, két ablakkal és egy darab csukható ajtóval tettünk izgalmassá, így teljesen elbújhatnak a világ elől. A 4 fal között feltehetik a hercegnő tiarát és beleélhetik magukat a dinoszaurusz-vadász szerepébe. Persze a hinta sem maradhatott ki, és ha már lett, egyből kettő is készült: egy laphinta és egy családi fészekhinta, hogy a család egyszerre is élvezhesse a repülés csodáját. Igazán különleges lett a torony teteje, ami kifejezetten Nóriék ízlését tükrözi: egy kajla stílusban készült eltolt tető. A hullámcsúszdával lett teljes az élménypark.

Venci és a laphinta

Higgye el, egy szépen kivitelezett, stílusában és színében is a környezethez illő kerti játszótér nemcsak a kicsiknek tud örömet okozni. Kérésére elkészítjük saját Design By Heart vagy kajla stílusú vagy akár modern vonalvezetésű játszóterét. Forduljon hozzánk bizalommal, mi szeretjük a kihívásokat!

Fa kocsibeálló készítése a Rönkfavilágban

Autónk időtállósága függ attól is, hogy hogyan foglalkozunk vele, vigyázunk-e rá. Fontos tényező lehet például, hogy hogyan tároljuk. Fa kocsibeálló készítése esetén megóvhatja a járművét az időjárás viszontagságaitól: a nyári hirtelen jött jégesőktől, zivataroktól, attól, hogy a napon felforrósodjon a kocsi, vagy a téli ónos esőktől, havazásoktól.

 Bár még csak nyár van, ideje előre gondolkozni. Télen mennyi időt kell eltöltenie az autó hómentesítésével? Ezeket a perceket mind megspórolhatja, akár alvásra is fordíthatja. Bízza ránk kocsibeállója, garázsa készítését, hogy télen 5-10 perccel tovább élvezhesse az ágya melegét!

Kocsibeálló árak

Egyedit szeretne?

 

Konkrét elképzelését megvalósítjuk, de a tervezésben is szívesen részt veszünk, és hasznos tippekkel segítünk. Beszéljük meg, milyen stílus illene otthonához, válasszon színskálánkról Önnek tetszőt! Így nem csak praktikus lesz, de még jól is fog mutatni a kocsibeálló a kertjében.

Magas minőség = hosszú élettartam

 

Kizárólag minőségi alapanyagokkal dolgozunk. Szakképzett kollégáink sokéves tapasztalattal rendelkeznek nemcsak a gyártás, de a telepítés területén is, így a személyre szabott garázs vagy fa kocsibeálló készítése mellett, előzetes egyeztetést követően a telepítést is mi végezzük. Így minden egy kézben marad, amivel Önnek időt és pénzt is spórolunk.

Fa kocsibeálló készítése

Design by Heart – A család a legfontosabb érték

 „Bezzeg, az én időmben…” – sóhajtanak fel időnként a nagymamák, amikor az unokáikra pillantanak, aggodalomtól és féltéstől hajtva. És, valljuk be őszintén, igazuk is van. Az ő idejükben, de még a „mi időnkben”, mi alatt értve itt a mai gyerekek szüleit, más volt a világ. Nyugodtabb, ráérősebb, kevésbé stresszes. Nem volt okostelefon, de még mobil sem, nem volt tablet, Facebook, Youtube, Snapchat. A gyerekek nem online játszottak, hanem a való világban: fára másztak, bunkert építettek, fociztak, civakodtak és kibékültek. Ma már a veszekedést is felváltotta az internetes zaklatás, a szabadban való játékot a kütyük nyomkodása.

Fa játszótér otthonra

Nagyon könnyű egy gyereknek ebben a világban elveszni, már a két-háromévesek is virtuóz módon tudják kezelni a tabletet/telefont, és ha nem vigyázunk, hamar függővé válnak. Nem nehéz belátni, hogy egy család, ahol mindenki csak a saját kütyüjét nyomkodja, nem igazán boldog. A mi felelősségünk megakadályozni, hogy a gyerekeket beszippantsa a virtuális világ, hogy igazi kapcsolataik legyenek, hogy a család részeként létezzenek. Nemrégiben egy boldogságkutatásban arra jutottak, hogy az az igazán boldog, akinek minőségi kapcsolatai vannak. Aki boldog, szerető családban él, ahol a családtagok inkább egymással beszélgetnek, mint a virtuális kapcsolataikat ápolják, az lesz igazán boldog. Mert a család a legfontosabb érték, még akkor is, ha a reklámok mást harsognak.

Fészekhinta és Ördög Nóri

Valami ilyesmiről elmélkedett Ördög Nóri is, amikor a Rönkfavilággal közösen tervezett új játszóváruk fészekhintájában üldögélt, gyerekeiben gyönyörködve. Az élet minden tanítása ott van benne, írja Nóri és igaza van. Nem véletlenül lett ennek a játszótérnek a neve Design by Heart, azaz „szívből tervezve”.

Nem arra akarunk buzdítani, hogy mindenki rohanjon hozzánk új játszóteret rendelni, mert az a boldogság záloga, nem vagyunk álszentek, nem kell mindenkinek fa játszótér otthonra. A közterületi játszótér, a park ugyanúgy megteszi, ha együtt szeretnénk lenni a gyerekeinkkel. A hangsúly az együtt-ön van, nem számít, hogy hol és mikor, de a közös játék közelebb hoz minket egymáshoz.  

Egyszer kalózhajó, máskor kastély: a sokoldalú játszóvár

Amikor játszótérre gondolunk, szinte mindenkinek egy játszóvár jelenik meg lelki szemei előtt.  Egy játszóvár mindig központi elem a játszótereken, mert egyszerre sok gyereknek tud komplex élményt nyújtani.  Népszerűsége éppen sokoldalúságában rejlik. Hisz nem csak a mozgásigény kiélésére való. Arra is, bizony, mert lehet rajta mászni, függeszkedni, ugrálni, lengeni, hintázni, csúszni és ugrani.

De ugyanúgy a szerepjátékok színtere is, hiszen egyik pillanatban még a hétfejű sárkány tornya, ahonnan a hős lovag kimenti a bajba jutott hercegnőt, a másikban pedig már kalózhajó, amelyet a rettenthetetlen Kampókéz kapitány irányít a hét tenger viharos vizein.  A gyerekeknek szükségük van arra, hogy az érzelmeiket megéljék, az őket belülről feszítő dühöt, frusztrációt, szomorúságot játékos formában kiadják. A szerepjáték során le tudják játszani a konfliktusaikat is, így segítve elő a kapcsolataik minőségi javulását. Egy játszóvár pedig erre is kiváló terepet kínál!

Mászóka

A játszóvárak sokoldalúsága a mozgásfejlődésre gyakorolt hatásukon keresztül is megmutatkozik, és a rajtuk található játszótéri eszközök révén nem csak az izomerősítés szempontjából jelentenek hasznot a fejlődés során. A kötélháló mászóka, vagy a mászófal gyerekeknek, jó hatással van a logikai gondolkodásra, hiszen a feljutás során előre meg kell tervezni a mozgást. Használatuk során javul az egyensúly, pontosodik a szem-kéz, szem-láb koordináció. A tapintásos érzékelés révén javítják az agyféltekék közötti kapcsolatot, így jobban működik a tanulási-megismerési folyamat. A kötélhágcsókon való átjutás finomítja a térérzéket, koordinációt, segíti a téri orientációt. Javítja az észlelést, érzékelést, figyelmet, segíti az idegrendszer érését.

A játszóvárakhoz kínált játszótéri kiegészítők száma szinte végtelen, ezért túlzás nélkül állíthatjuk, hogy játszóváraink egytől egyig egyediek. Hogy megrendelőinknek segítsünk a választásban, rengeteg összeállítást kínálunk weboldalunkon, de ezek inkább csak támpontok, a kiegészítők, tornyok, eszközök szabadon variálhatók, hogy aztán összehozzuk azt a várat, ami a gyerekek számára leginkább megfelel.

hinta csúszda mászóka egyben

Mind a kerti játszótér, mind a közterületi játszótér kategóriákban gondoltunk a picikre és a nagyokra is, tudunk megoldást a legkisebb kertekbe és iskolaudvarra is. Ha valaki csak egy egyszerű tornyot szeretne, ott a Mona, aminek nagyon kicsi a helyigénye, és pénztárcabarát megoldást jelent. Titanic Extra és Extra Plus játszóváraink pedig óvodák, iskolák udvarán vagy szállodák kertjében tudnak egyszerre akár 20-22 gyereket is elszórakoztatni. De mivel a játszótéri eszközöket egyedileg készítjük, lehetőség van extra kiegészítők beépítésére is, ha a tornyok, csúszdák, hinták, mászórámpák, láncos egyensúlyozók vagy kötélhágcsók nem bizonyulnának elegendőnek.

Design by Heart: személyre szabott játszótér mindenkinek

Végre beköszöntött a várva várt nyár, gyermekeink tele vannak energiával és jókedvvel. Na meg persze szabadidővel. A kockulás és a feltűnő unatkozás helyett csábítsuk ki őket a szabadba. Mi lehet erre jobb, mint egy kimondottan az ő igényeik alapján megépített kerti játszótér? A szerepjátékok, a hintázás, fogócskázás, homokozás nem csak fejleszti őket, de biztosan emlékezetes nyaruk is lesz kint a kertben.

Ha épp játszótér építésen gondolkodik a csemetéknek, akkor a legjobb helyen jár. Mi segítünk Önnek: ha még nincs elképzelés, akkor tanácsadással és közös ötleteléssel indul a folyamat, és egészen a kivitelezésig partnerei leszünk. Egyedi elképzelése van? Az sem jelent gondot, szeretjük a kihívásokat. Ön választhatja ki a kerti játszótér színét, elrendezést, a játszótéri eszközöket, és azt is, hogy milyen fából, milyen stílusban készüljön. Tőlünk valóban azt kapja megjelenésben is minőségben is, amit megálmodott.

  1. Első lépésben (amennyiben szükséges) felmérjük a helyszínt. Ezáltal személyesen is tudunk egyeztetni az elképzelésekről, és javaslatokat adhatunk, hogy a lehető legjobb, a gyermekek korához illő legyen az elkészült építmény.
  2. Második feladatunk, hogy elkészítjük a tervdokumentációt. Itt figyelembe vesszük sok más tulajdonság mellett a konkretizált igényeket, és hogy mekkora a rendelkezésre álló terület.
  3. Ezek után elkészítjük Önnek a kivitelezési árajánlatot.
  4. Majd a földterületet előkészítjük és telepítjük a játszótéri eszközöket. Az ország bármelyik területére kiszállítunk, érdeklődjön ennek részleteiről.

Amellett, hogy szívmelengető érzés nézni, ahogy az egész család együtt játszik az új játszótéren, ez olyan hosszú távú befektetés is, ami megéri az árát . A játszótér karbantartása azért fontos, mert így nem csak az Ön gyermekei, de akár az unokái is játszhatnak majd rajta.

Ördög Nórival tavaly indult a közös munkánk. A végeredmény Önmagáért beszél. Nemcsak a srácok korának megfelelő torony készült, még a különleges stílusra vonatkozó igényt is ki tudtuk elégíteni. Így az új játék maradéktalanul illik a kert összképébe is. A Design by Heart játszóvárat megnézheti honlapunkon vagy FB oldalunkon. Reméljük, hogy Micinek és Vencinek sok közös élményt és emléket fog nyújtani!

Venci, Mici és a laphinta

A játszótér egyik legszuperebb fejlesztő játéka: a homokozó

Aligha van még egy olyan anyag, amely annyira lenyűgözné a gyerekeket, mint a homok, hiszen nagyon sokféle játékra ad lehetőséget, minden korban. Már egészen kicsi kortól érdemes beengedni gyerkőcünket a homokozóba, rengeteg tapasztalatot szerezhet játék közben. A még járni nem tudó babákra azért fokozottan kell figyelni, hiszen előszeretettel nyalogatják a homokot mászás közben. Ami tulajdonképpen a tapasztalás egy formája, legalább egyszer minden gyerek megkóstolja a homokot.

1 éves kortól már remekül tudnak bánni a homokkal: a száraz átpereg az ujjak között, a vizesből pedig csodaszép tortákat lehet sütni vagy fagyigombócokat formázni. A kicsik szeretik a tenyerükkel paskolni a homokot vagy a lábukkal tapicskolni rajta. A homok ráadásul különleges anyag, újfajta anyagminőség a számukra, ami nem csak izgalmas élményt jelent, de a homokozás során az egyik legalapvetőbb észlelési forma, a tapintás is fejlődik, ami az artikuláció fejlődésétől kezdve a ceruzahasználatig sok területre befolyással van. A homok a tapintás révén fejleszti a taktilis észlelést. Születésünk pillanatától kezdve ez a megismerő tevékenység egyik alapja, így ennek fejlesztése óriási jelentőséggel bír. Kihatással van a későbbi társas kapcsolatokra, de még a matematikai gondolkodás fejlődésére is.

Homokozó

A homokozás kétségtelenül a finommotorika fejlesztésének egyik legszórakoztatóbb formája. A formák előállításával gyermekünk megdolgoztatja a kezeit, koordinálja annak mozgását. A lapát és a formák használata pedig a manipulálás, a finommozgás, a szem-kéz koordináció területén jelent fejlődési lehetőséget.

A homokozóban való játék során fejlődik a fantázia, a kreativitás, az asszociációs készség, a különböző struktúrák (várak, alagutak, vizes árkok, tortatornyok) építésekor egy egészen különleges fantáziabirodalmat alakíthatnak ki a gyerkőcök. Amely tulajdonképpen a való világ leképezése, lefordítása három dimenzióban. A homokozó lehetőséget ad nekik arra, hogy építsenek és romboljanak, azaz megtapasztalják a határaikat és lehetőségeiket.

Vár a homokozóban

A homokozóban a gyerekek sokat tanulhatnak utánzás révén. Azt is megtanulhatják, hogyan kell tekintettel lenniük egymásra és jó dolog néha kicserélni egymással a játékokat, így a szociális készségeik is fejlődhetnek általa.

Nem véletlen, hogy a kinetikus homokot olyan nagy lelkesedéssel fogadták szülők és gyerekek egyaránt, amikor megjelent a játékboltokban. Nem más, mint a homokozó élményének importálása a lakásba. Valószínűleg senki nem találkozott még olyan gyerekkel, amelyik ne szeretett volna homokozni. De tegyük a kezünket a szívünkre: mi, felnőttek is olyan jól el tudunk szórakozni ezzel a fantasztikus anyaggal. 🙂

Ha kíváncsi a játszótéri fejlesztésről írott cikkeinkre, itt és itt találja őket.